1.Fejezet:London?!

Sziasztok! Fannival a barátnőmmel írjuk ezt a blogot! Remélem tetszeni fog majd ! :) Ha tetszik iratkozzatok fel és pár kommentnek is örülnénk! Hosszú szöveget terveztem...de igazából lényegtelen! Szóval itt az első fejezet... egyétek :D

                                                 *Sarah szemszöge*

- Nézd ezt a képet! Olyan cukik vagyunk!-mutattam fel egy képet Cameron-nak. Elvette a kezemből, és hangosan felnevetett:

- Milyen hajad volt! - mutatott rá a szőke, cickafarkas, szeplős kislányra. Naná, hogy én voltam!

- Na és te?!- kaptam ki hirtelen a kezéből a képet. – Mi ez a Harry Potteres kerek szemüveg?!- mutattam a mellettem álló barna, Harry Potteres szemüveges lányra.

-Jól van na! Mindketten bénán néztünk ki! De nézd! Mi az a telefon fülke,ott Apád mellet?

-Nem tudom…- hoztam össze a szemöldököm. - Olyan mint tudod, azok amik Londonban vannak. Várj… Voltunk mi Londonban?

- Nem hiszem. De nézd ezt!- lapozott tovább.-Ott a Big Ben!

-De Cam ,hogy lenne már az a Big Ben?!-csattantam fel. – Mi nem voltunk ott! De az ott….az ott tényleg az?

-Gyere!- kapta fel Cami az albumot és lecsapta a padlásajtót. –Kérdezzük meg a szüleidet! ,,Csendesen” és ,,kulturáltan” ballagtunk le.

--Anyu, Apu! Voltunk mi Londonban?-pattantam közéjük a kanapéra. Éppen Cameron  apját bámulták a tévében.

-De tényleg fontos lenne!- szólt unoka tesóm is.- Hahóó! Figyeljetek! – szólt majd kikapcsolta a tv-t. – célját elérte és végre ránk összpontosítottak.

-Igen, mit szeretnétek? -  kérdezték komásan.

-Voltunk mi Londonban?- kérdeztük egyszerre. Ilyenkor eléggé ijesztőek lehetünk…

- Nem! – Vágta rá anyu,túl gyorsan. Tudjuk ez mit jelent! Háh! Lebuktak!

-Tessék 1l kóla és egy nagy tál popcorn! Menjetek fel a szobátokba és nézzetek valami filmet!- lökdösött minket Apu a lépcső felé.

-Oké, megyünk mi magunktól is ,nyugi! – szólt Cam és felmentünk az Ő szobájába.

-Itt valami bűzlik! És ez nem a szemét amit Apu két napja nem vitt ki!- gondolkodtam el. Míg Ő rám se hederítve böngészte az albumot, majd hírtelen az arcomba nyomta az egyik képet, vagyis egy képnek a hátoldalát.  

-Ezt figyeld! Itt van egy telefonszám!

-Ha belenyomod az arcomba akkor nem látom!-toltam el magamtól. – Diktáld…- vettem elő a telefonom és elkezdtem pötyögni a szám sorozatot. Az ágyon ülve vártuk ,hogy felvegye valaki a telefont.

-Hello!  O’Neill család, miben segíthetek? – szólt egy ismeretlen hang a vonal másik végén. Egyszerre kaptuk fel a fejünket Cameronnal.

-Grace?!-olvastam fel a telefonszám melletti nevet

-Jaj! Kate! Nem is figyeltem a számot. Hogy vagytok? Mi van a lányokkal? Köszönöm a képeket! Olyan nagyok lettek! Cameron hasonlít az anyjára, Shara pedig a dédnagyanyja pontos mása! –röhögött bele a nő a telefonba.- Csak nem olyan hisztis!

-Mama?!- Üvöltöttünk ma már kitudja hányadszorra.

-Lányok?! Ti vagytok azok?- csodálkozott el.

                                           *Visszaemlékezés vége*

                                             *Cameron szemszöge*

-Ez hihetetlen! Már itt ülünk  a repülőn és Írországba tartunk. Bár mondtam ,hogy rossz ötlet lesz, most már biztosan sikerül.- fordultam a mellettem ülőhöz.

-Most olyan vagy, mint egy gyerek, aki kap egy nagy,színes nyalokát! -         nevetett fel.

-Nem is!-néztem ki az ablakon, és éppen Franciaország felett repültünk.- Amúgy…mennyi az idő?

- 10: 23. Úgy megnézném Párizst!nézett ki az ablakon vágyakozva ,közben rám tehénkedett az én drága unokatesóm. Ilyenkor annyira szeretem…

-Talán majd Niall elhoz!- „Csillant fel” a szemem.

-Kit visz el? Engem?- nézett rám furán.

- Dehogy is!Engem!  Te úgy sem szereted őket!

-Ja oké! Egészségedre! Ja…nem szeretem. – vágott fancsali képet.

Pedig olyan tökéletesek. - áradoztam. – Látnod kéne az OWOA-t.

-Az a legjobb rész mikor Niall tusol! –csillant meg valami kicsi szikra szerűség a szemében.

-Igen. Meg az mikor….Várj! MI van???- hökkentem meg .

- Semmi…nem mondtam semmit!- kapta el a fejét.

-De…-probálkoztam

-Mondom, semmit! – nézett mélyen a szemembe. Ezt a képességet már régóta tökéletesíti, és én vagyok a kísérleti nyula.

-Jó, nyugi! Megértelek. Először én is tagadtam, hogy szeretem őket. De valahogy kitörtek ,,belőlem”.   Egyenként, mind az öten. –mosolyodtam el.

-De én nem ilyen vagyok!-tette keresztbe a kezeit a mellkasa előtt.

-Majd meglátjuk! Majd meglátjuk…-röhögtem fel gonoszul.

-Hé!- Szólítottameg az egyik stuwardest .- Mentsen innen ki! Kérem…-nézet rá boci szemekkel. A nő mosolyogva arrébb állt.- Ha nem hát nem.- fordult vissza.

- Zene?- nyujtottam felé az egyik fülhallgatót.

- Kösz. - fogatta el.- Cameron!- háborodott fel.-Nem, nem és nem!

- Na! Tudom, hogy akarod!- erőszakoskodtam.

- Legalább azt mond meg mi a címe!

-Ez az LWWY!-tartottam felé megint a fülhallgatót.

-Ha tényleg annyira  jó szám..-egy pillanatra azt hittem ,hogy még megmenthető ,de nem. –akkor sem érdekel!-állt fel.- Ki megyek a mosdóba.

-Oké, várlak.-nevettem és betettem a fölhallgatót a fülembe.