Sziasztok! Fannival a barátnőmmel írjuk ezt a blogot! Remélem tetszeni fog majd ! :) Ha tetszik iratkozzatok fel és pár kommentnek is örülnénk! Hosszú szöveget terveztem...de igazából lényegtelen! Szóval itt az első fejezet... egyétek :D
*Sarah
szemszöge*
- Nézd ezt a
képet! Olyan cukik vagyunk!-mutattam fel egy képet Cameron-nak. Elvette a kezemből, és hangosan felnevetett:
- Milyen hajad volt! - mutatott
rá a szőke, cickafarkas, szeplős kislányra. Naná, hogy én voltam!
- Na és te?!- kaptam ki
hirtelen a kezéből a képet. – Mi ez a Harry Potteres kerek szemüveg?!- mutattam
a mellettem álló barna, Harry Potteres szemüveges lányra.
-Jól van na! Mindketten
bénán néztünk ki! De nézd! Mi az a telefon fülke,ott Apád mellet?
-Nem tudom…- hoztam
össze a szemöldököm. - Olyan mint tudod, azok amik Londonban vannak. Várj…
Voltunk mi Londonban?
- Nem hiszem. De nézd
ezt!- lapozott tovább.-Ott a Big Ben!
-De Cam ,hogy lenne már
az a Big Ben?!-csattantam fel. – Mi nem voltunk ott! De az ott….az ott tényleg
az?
-Gyere!- kapta fel Cami
az albumot és lecsapta a padlásajtót. –Kérdezzük meg a szüleidet! ,,Csendesen”
és ,,kulturáltan” ballagtunk le.
--Anyu, Apu! Voltunk mi
Londonban?-pattantam közéjük a kanapéra. Éppen Cameron apját bámulták a tévében.
-De tényleg fontos
lenne!- szólt unoka tesóm is.- Hahóó! Figyeljetek! – szólt majd kikapcsolta a
tv-t. – célját elérte és végre ránk összpontosítottak.
-Igen, mit szeretnétek?
- kérdezték komásan.
-Voltunk mi Londonban?-
kérdeztük egyszerre. Ilyenkor eléggé ijesztőek lehetünk…
- Nem! – Vágta rá
anyu,túl gyorsan. Tudjuk ez mit jelent! Háh! Lebuktak!
-Tessék 1l kóla és egy
nagy tál popcorn! Menjetek fel a szobátokba és nézzetek valami filmet!- lökdösött
minket Apu a lépcső felé.
-Oké, megyünk mi
magunktól is ,nyugi! – szólt Cam és felmentünk az Ő szobájába.
-Itt valami bűzlik! És
ez nem a szemét amit Apu két napja nem vitt ki!- gondolkodtam el. Míg Ő rám se hederítve
böngészte az albumot, majd hírtelen az arcomba nyomta az egyik képet, vagyis
egy képnek a hátoldalát.
-Ezt figyeld! Itt van
egy telefonszám!
-Ha belenyomod az
arcomba akkor nem látom!-toltam el magamtól. – Diktáld…- vettem elő a telefonom
és elkezdtem pötyögni a szám sorozatot. Az ágyon ülve vártuk ,hogy felvegye
valaki a telefont.
-Hello! O’Neill család, miben segíthetek? – szólt egy
ismeretlen hang a vonal másik végén. Egyszerre kaptuk fel a fejünket
Cameronnal.
-Grace?!-olvastam fel a
telefonszám melletti nevet
-Jaj! Kate! Nem is
figyeltem a számot. Hogy vagytok? Mi van a lányokkal? Köszönöm a képeket! Olyan
nagyok lettek! Cameron hasonlít az anyjára, Shara pedig a dédnagyanyja pontos
mása! –röhögött bele a nő a telefonba.- Csak nem olyan hisztis!
-Mama?!- Üvöltöttünk ma
már kitudja hányadszorra.
-Lányok?! Ti vagytok
azok?- csodálkozott el.
*Visszaemlékezés vége*
*Cameron szemszöge*
-Ez hihetetlen! Már itt
ülünk a repülőn és Írországba tartunk.
Bár mondtam ,hogy rossz ötlet lesz, most már biztosan sikerül.- fordultam a mellettem
ülőhöz.
-Most olyan vagy, mint
egy gyerek, aki kap egy nagy,színes nyalokát! - nevetett fel.
-Nem is!-néztem ki az
ablakon, és éppen Franciaország felett repültünk.- Amúgy…mennyi az idő?
- 10: 23. Úgy megnézném
Párizst!nézett ki az ablakon vágyakozva ,közben rám tehénkedett az én drága unokatesóm.
Ilyenkor annyira szeretem…
-Talán majd Niall
elhoz!- „Csillant fel” a szemem.
-Kit visz el? Engem?-
nézett rám furán.
- Dehogy is!Engem! Te úgy sem szereted őket!
-Ja oké! Egészségedre!
Ja…nem szeretem. – vágott fancsali képet.
Pedig olyan
tökéletesek. - áradoztam. – Látnod kéne az OWOA-t.
-Az a legjobb rész
mikor Niall tusol! –csillant meg valami kicsi szikra szerűség a szemében.
-Igen. Meg az mikor….Várj!
MI van???- hökkentem meg .
- Semmi…nem mondtam
semmit!- kapta el a fejét.
-De…-probálkoztam
-Mondom, semmit! –
nézett mélyen a szemembe. Ezt a képességet már régóta tökéletesíti, és én
vagyok a kísérleti nyula.
-Jó, nyugi! Megértelek.
Először én is tagadtam, hogy szeretem őket. De valahogy kitörtek ,,belőlem”. Egyenként,
mind az öten. –mosolyodtam el.
-De én nem ilyen
vagyok!-tette keresztbe a kezeit a mellkasa előtt.
-Majd meglátjuk! Majd meglátjuk…-röhögtem
fel gonoszul.
-Hé!- Szólítottameg az
egyik stuwardest .- Mentsen innen ki! Kérem…-nézet rá boci szemekkel. A nő
mosolyogva arrébb állt.- Ha nem hát nem.- fordult vissza.
- Zene?- nyujtottam
felé az egyik fülhallgatót.
- Kösz. - fogatta el.-
Cameron!- háborodott fel.-Nem, nem és nem!
- Na! Tudom, hogy
akarod!- erőszakoskodtam.
- Legalább azt mond meg
mi a címe!
-Ez az LWWY!-tartottam
felé megint a fülhallgatót.
-Ha tényleg annyira jó szám..-egy pillanatra azt hittem ,hogy még
megmenthető ,de nem. –akkor sem érdekel!-állt fel.- Ki megyek a mosdóba.
-Oké, várlak.-nevettem
és betettem a fölhallgatót a fülembe.